linkt to Imprint and Data Protection

Üdvözlet művek CV krónika extrák/videók EN   HU   D

2002 tényekben és képekben

 
Virtuális metropolisz
Budapest Földalatti, Vörösmarty téri megálló
Budapest, 2002. október 4.
Sajtó visszhang
Virtuális metropolisz (Várnai Gyulával)
köszönet: Aczél Eszter

 
1:10 Gallery
Barbara Sturm projektje
Kunstraum
Innsbruck, 2002. július 30. - augusztus 10.
Almost a Circle
Almost a Circle

 
Budapest Box
Ludwig Múzeum Budapest / Kortárs Művészeti Múzeum
Budapest, 2002. július 4. - szeptember 29.
Speed - installation by Hajnal Németh, Gyula Várnai and Eike
The Corner in My Mind: a Speed című közös installáció része (Németh Hajnallal és Várnai Gyulával)
köszönet: Katalin Timár, Dóra Hegyi

 
Unstable Narratives
hARTware
Dortmund, 2002. április 5. - május 5.
exhibition opening
The Corner in My Mind
köszönet: Attila Tordai

 
You Are Here! (egyéni kiállítás)
Deák Erika Galéria
Budapest, 2002. március 29. - május 11.
Virtuality MachineYou Are Here! - The Corner in My Mind Sajtóvisszhang 1 2
You Are Here! The Corner in My Mind Bilbao, Golden Cage, Virtuality Machine 1.0, You Are Here!, Interim I-IV, The Corner in My Mind



2001 2003

















Sajtóvisszhang

 

Szombathy Bálint
Exindex, online, 2002. április 10.

A homo technicus vívódásai

Gondolatok Eike művészetéről

Az ember egyik ősi alaptulajdonsága, hogy soha sincs megelégedve azzal, amiben van, vagy ami körülveszi. A teret végtelennek képzeli és egy lépéssel mindig közelebb kíván férkőzni ennek fizikai láttamoztatásához. Saját fizikai lehetőségeinek megnövelési szándéka mögött pedig az a magabiztosság munkál, amit a technikai eszközök birtoklása kölcsönöz neki. Létrehozta az úgynevezett technikai világot, amelynek létindokoltsága az eredendően véges testi adottságokban, a valós lehetőségek behatároltságában gyökerezik. Ezért nem túlzás, ha azt mondjuk, a legtöbb technológiai- technikai vívmány pszichológiai hátterében az ember mindenkori komplexusai húzódnak. Azon túl, hogy az új találmányoktól rendre valamilyen gyökeres javulást, előrelépést remél.

A technika által megnövelt életlehetőségek közepette rendszerint felsejlik annak az esélye, hogy egy elhatározással szétfeszítsük a valóság kereteit. A valóság és a valóságon túliság tartományainak határvonala gyakran nem más, mint egy képlékeny, kocsonyás sáv: a bizonytalanság korridorja. A mesterséges úton kitágított élettérben új határok keletkeznek, amelyeket a technikai lehetőségek viszonylagossága teremt. Az ember immár két ütközőfallal találja magát szemben: a valóság határaival és a technikai valóság határaival. Holott az elsőt azért feszítette szét, hogy világát határtalanná tegye. Modern korunk egyik központi paradoxona ez.

Úgy tűnik, Eike (1966) utóbbi tíz évben készült (video)installációinak és egyéb, a kiállításon nem látható műveinek pont ez a filozófiai problémává dagadó dilemma képezi vezérmotívumát. A jelenkor elektronikus eszköztára útvesztő is egyben, s ebben az útvesztőben mozog a szerző, csapdák közt szökellve élve ki játékos hajlamait. A hétköznapi élettérben tetten érhető hétköznapi cselekedetek fennköltségtől mentes rituáléját emeli be a művészetbe, de úgy tűnik az ideában rejlő esztétikai lehetőségek érdeklik legkevésbé. Nem a szépet emeli magasba, hanem a szépkeresés tapasztalati határait kívánja bemérni, miközben folyamatosan borotvaélen táncol. Az Arany ketrec című alkotásban például az emberi testbeszéd artikulációs kitárulkozását és az elektronikus eszköz manipulációs műveleteit felelteti meg egymással. A képmezőben a rituális mozdulatokat bemutató táncos minduntalan a képkeretbe ütközik, mintha egy valós tér akadályával szembesülne. A realitás beletalpal a virtualitásba, de minduntalan visszapattan róla; az ember testi határai azonosulnak a képi valóság határaival, az emberi természet megvívja harcát a médium természetével. A mű általános érvényű művészetfilozófiai reflexióvá nemesül, és magában hordozza Eike ars poeticájának főbb vonásait (úgyszintén ezt a problematikát aktualizálja többek között Virtualitás-gép című kiállított fényobjektjében).

Eike a műfaji megoszlás széles skáláján mozog, eszköztára cseppet sem mondható szegényesnek, ám úgy vélem, hogy eredendően konceptuális készséggel fordul a mai művészet problémavilága felé. A homo technicus művészeti dilemmáit fogalmazza meg, emocionális kitételektől mentes logikai problémák megoldására vállalkozik. Munkássága gondolati és tárgyi konstrukciók térközében, az interaktív szférában bontakozik ki, amelyben az ember inkább eszközként, mint tárgyként van jelen.

You Are Here!, Deák Erika Galéria



 

Készman József
Balkon, Budapest, 2002. május

A szimuláns

Katalógussal kísért kiállítása a Deák Galéiriában, az elmúlt, mintegy évtized művészeti kísérleteit szándékozott áttekinteni. A helyzet egyben nézőpontot is jelent, összegzést és visszatekintést, értékelést. Ezt a reflexpontot hivatott kifejezni a kiállítás munkacíme (You Are Here', 2000), amely egyben az egyik kiállított munka neve, utalva a művészi egzisztencia nagyon is konkrét helyzetére: "Most itt állok, itt tartok"...

... letapadunk a The Corner in My Mind (2000) történeténél, s valószinűleg nem tűnik fel a videó- és képernyőkultúra egyik vizuális alapsajátossága – amivel pedig nap mint nap szemezünk otthob és a munkahelyen –, hogy dobozba zárt, dobozszerűen elképzelt térérzetet kelt. A videón a körbefogó kamera valósággal szkenneli a teret, a szoba különböző szegleteit, amelyben a teret megfelelő módon elhelyezett tükrök többszörözik meg...

You Are Here!, Deák Erika Galéria



 

PRIM online, Budapest, 2002. október 5.

Multimédia és művészet találkozása a föld alatt

Október 4-én, pénteken, a Millenniumi Földalatti Vasút Vörösmarty téri megállójában a Pesti Építkezések Állomásai című kiállítás megnyitóján Várnai Gyula és Eike képzőművészek médiaművészeti bemutatót tartottak A virtuális nagyváros szimfóniája címmel.

A Budapesti Történeti Múzeum által rendezett építészettörténeti kiállítás a földalatti megállói közelében álló épületek korabeli tervrajzaival és fényképeivel mutatja be Pest világvárossá alakulásának időszakát. A délelőtt tizenegy órakor tartott megnyitó végén Várnai Gyula és Eike dunaújvárosi képzőművészek médiaművészeti bemutatóját nézhették végig a látogatók.

A két földalatti-sín közé kifeszített vetítővásznakon absztrakt formákból, háromdimenziós grafikákból és élő kameraképekből dinamikusan váltakozó kompozíció állt össze, rávetített állóképek és elektronikus hangaláfestés kíséretében. A több számítógéppel megkomponált munka az alkotók elmondása szerint a nagyváros testén átívelő "elektronikus gerinc," a számítógépes hálózat működéseit oltotta képekbe, nem helyezve azonban didaktikusan a virtuális-reális viszonyára a hangsúlyt.

A bemutató anyaga a Budapesti Történeti Múzeum felkérése után született meg, ami a médiaművészeteknek a kultúrában elfoglalt alternatív státusát és a rendezvény tematikáját tekintve mindenképp úttörő kezdeményezés volt a múzeum részéről. Aczél Eszter Krisztina, az intézmény munkatársa azt hangsúlyozta, hogy az építészet-történeti kiállítás célja a múlt és a együttes ábrázolásával. Ezt a kettősséget tükrözték a bemutató multimédiás környezetbe olvasztott régi városképei is. Emellett a köztérre kivitt kiállítások új kultúrájától sem állhat távol a jelenkori művészetek bevonása.

A német származású Eike szerint, bár a rövid bemutatón a médiaművészet szó szerinti értelemben nagyon is megtartotta "földalatti" jellegét, egy olyan folyamatnak lehetünk tanúi, mely során ez a művészeti ág is lassan a köztudat részévé válik...

Virtuális Metropolisz, Budapest földalatti, Vörösmarty tér megálló